Placa De Catalunya Látnivalók
Tanuld meg azt, hogy utadból soha vissza ne fordulj, mert másfelől szerencsétlenségbe lépsz. Hol van a te társad, Musszli? Kengyelébe fölemelkedve, rettentő szóval kiálta Abdi: – Megbolondult nép! Hajnal óta mindenki talpon áll, és várja megérkeztedet. De aztán átadd ám annak, akinek szól a pénz! Jókai mór a fehér rosa.com. Lármájára többen gyülekeztek oda, Patrona és a pénzváltó ismerősei, s sokáig tanakodtak egymás közt, hogy melyik hát a bolond: Janaki-e, aki ötezer piasztert ád három hagymáért, vagy Patrona, aki nem akarja azt elvenni? Egy órával elébb azon palotában lakó testvérnénjével tanácskozott sokáig, a bölcs szultána Khadidzsával. Janaki elküldé magával hozott legényét a pástétomsütőhöz, Musszli átszaladt házához, és hozott át egy ezüsttel kivert tamburát, melyet nagyon jól tudott verni, és igen érzékenyítőn tudott mellette énekelni, s így bor és zene és szép hölgy csókja mellett vígan folyt le Halil nászestéje. A tanácskozmány eredményét senki sem tudá rajta és a vezéreken kívül, és mégis, midőn imatereméből kilépett, a kizlár aga már ott várt reá, s egy pecsétnyomó gyűrűt nyújtott át a szultánnak. Atyja kinn áll az ajtóban, s minden érkezőt megkérdez, ha nem jön-e még leánya. Te Sztambulban voltál? Tudva lesz előtted, legdicsőbb padisah, miszerint néhány év előtt tetszett Allahnak megengedni, hogy a lázadó Esref Perzsia törvényes fejedelmét, Tamasip sahot elűzze fővárosából. Az én szívem veled van a távolban is; ott vagyok hozzád közel, de te messze vagy, midőn mellettem ülsz is.
Nincs mit enni-inni? Jobban szerette volna ekkor, ha púposnak, kancsalnak, feketének született volna, ha arca ragyás volna, mint a jégeső verte víz, és teste bélpoklos, hogy undorodnék el tőle, aki látja, oh! Kérnélek, ha meg nem haragudnál, emberséges muzulmán, nem mondanád meg nekem, merre van az Etmeidán-piac? Ezalatt bezárta boltját Patrona, s elvitte vendégét magához; útközben beszólt szomszédjához, az emberséges janicsárhoz, aki papucsokat foldoz. A terem közepén volt egy nagy szökőkút, és abból illatos rózsavíz szökellt magasra, arany labdákkal játszva; a falakon földig érő velencei tükrök, mikben gyönyörű odaliszkok bámulták termeteik alkotását, az oszlopokon száz meg száz lámpa ragyogott, mindenféle színekben, s tündéri világítást adott a teremnek, melyen valami átlátszó kékes köd látszott derengeni, az ámbra és burnut füstjéből támadt ez, melyet a delnők hosszú argilákból szívnak. Jókai Mór: A fehér rózsa | könyv | bookline. Úgy látszik, hogy a berber basik Sztambulban is nevezetesek arról, hogy szeretik a napok eseményeit figyelemmel kísérni, s azokat másokkal közleni, azon unalom enyhítésére, melyet a borotválkozás rendesen előidéz.
És ígérd meg nekem, hogy kényszeríteni fogod azt, akinek a levél címezve van, hogy a pénzt elfogadja. Gerincen enyhén elkoszolódott, tiszta belső. Kötés: vászon, 394 oldal. Jókai Mór: A fehér rózsa-A janicsárok végnapjai + Az elátkozott család + Az élet komédiásai + Szomorú napok + A lélekidomár (Jókai Mór összes művei öt kötet) | könyv | bookline. Nagyon jól tudták ők, mit tesz az: egy elutasított odaliszkot a szultán háreméből valakinek házába fogadni. Élve el nem hagyja szobáját. Én elhálok a tetőn, te pedig leviszed a rabnődet magadhoz. Iréne pedig szeretett volna meghalni e hírre.
Mindennap látta a szultánt, szelíd, nyájas arca iránt önkénytelenül tiszteletet érzett, de ha arra gondolt, hogy őt szeretnie kell, elborzadt lelkében. Nemigen jövedelmes kereskedés volt; dohányt, csibukot és pipaszárokat árult. Ahmed szelíden tekinte le a beszélőre, mintha azalatt, míg ez beszélt, egészen másról gondolkoznék, s egy szót sem hallana azokból, amik hozzá mondattak. Bejött ugyanazon hidegvérrel, mellyel az egész fellázadt városon keresztüllovagolt. E mai nap szerencse napja rám nézve. Az én csillagom a te orcádon ragyog, s ha azt elfordítád tőlem: haljak meg akkor én. Szép halavány ifjú volt a herceg, mint rendesen szoktak lenni azok, akiket az asszonyok nagyon szeretnek. Már megfigyeltem, hogy általában a hosszabb írásait jobban szeretem. A szultán kinyitá a könyvet ott, ahol a tű megállt, és íme, az átszúrt sor ezt mondá: "Aki fél a kardtól, annak ellensége a kard, mert jobb a rozsdavette kard a kézben, mint a fényes a hüvelyben. Igaz eseményeken alapszik, de az én tudásom nagyon hézagos a janicsárfelkeléssel kapcsolatban. Jókai mór sárga rózsa. Ne sokat csókolózzatok – sürgeté őket Musszli, hátára véve az egyik tömlőt. Néhány szűk folyosószerű menedéken áthatolva, és azután még mindenféle kerteken és búvóhelyeken keresztül-kasul járva, végre saját házához ért Halil Patrona. Aldzsalisz azonban nem halt meg, hanem titkos folyosókon át felkeresé a halvány herceget, és vigasztalást talált nála.
… Ők okozták Gül-Bejáze szenvedéseit…. Én azóta egész Sztambult megjártam. Kinyiták a kapukat, s beordítának a csarnokokba, hogy fusson, akinek a szabadság kedves. … Ők voltak a legmagasabbak akkor, midőn szerencsétlenség érte az országot. Kiálta Janaki ijedten. Valóban gyönyörűség látni e leányzót, és könnyen eszét vesztheti miatta, aki még nem tudja róla, hogy a szép virágszál csak nézni és nem letörni való, hogy azon szép és a paradicsom húrijait megszégyenítő alak egyszerre holt és merevvé válik, amint férfi keze érinti őt, és e halálhidegségből sem a padisah napként melegítő arca, sem a nagyvezér haragja, sem a szultána asszeki korbácsütései, sem a fehér herceg könyörgése nem bírta őt felébreszteni. Musszli ittas volt a bortul, Gül-Bejáze és Halil a szerelemtől, egyiknek sem volt semmi kifogása az idegen szavaiban, csak Janaki nem élt sem borral, sem szerelemmel, ő volt józan, s fülébe súgá Halilnak: – Vajon ezen idegen nem kém, vagy nem tolvaj-e? Ne vidd őt tovább – szólt a kikiáltónak –, és ne mutasd meg senkinek, úgysem meri őt megvenni senki. Ez csak Ahmed teste. Peliván eközben folyvást Patrona szemei közé nézett; valami kárörvendő gúny látszott tekintetében, hogy Halil önkénytelen kardja markolatát kereste kezével.
A Morea volt a legszínváltozatosabb. A csengő érchangon elmondott szavakat az egész ezred tetszésordítása követte, mely zaj alatt iparkodott Musszli szinte egypár izenetet csatolni Patronáéhoz. Musszli még most is ittas, oly kétségbeesett önfeláldozással ivott egész éjjel az új bajtárs egészségeért; valamennyi régi bajtárssal, s a jancsár aga sátora előtt nem restell kiabálni fennhangon, hogy ha olyan vitéz ember Hasszán, hát bújjék ki onnan a sátor alól, ne őrizze a medve bőrét, vagy pedig adja át a fehér forgóját Halil Patronának, majd az vezetni fogja őket az ellenség ellen. Az egész alkorán tele van a tiszta víz magasztalásával, és ezeket Patrona mind könyv nélkül tudta, s annyi érdekes mesét tudott mondani a pusztában eltévedt utazókról, kik epedve sóvárogtak egy csepp vízért, s Allah könyörült rajtok, és elvezette őket az oáz forrásaihoz – hogy vendége nem képzelt egyebet, mint hogy a legpompásabb lakomában részesül, és jól esett neki étel és ital, és megelégedve kelt föl a gyékényről. Óh, ne búsulj, jámbor müzülmán – szólt felállva helyéből a berber basi.
Irénét a kincsek látása sem hódítá meg. S bölcsen visszahúzódtak boltjaikba. Oly hideg volt e kéz. Nem is azért járok én alá s fel a világban, mintha marháimat vették volna el, de elrabolták egyetlen leányomat, aki kedvesebb volt nekem minden kincseimnél, s most azután járok nyomrul nyomra, hogy őt feltaláljam, s ha lehet, kiválthassam. Azt majd te is meg fogod tudni, Halil – felelt neki suttogva.